2018 - OLASZORSZÁG - Y40

2018 novemberében Olaszországban-Padovában jártunk.

Padováról röviden:

Padova az a város, ahol rengeteg érdekességgel találkozhatunk. A pompás Szent Antal-templom mellett, Giotto freskóival díszített csodás Scrovegni-kápolnáról és lenyűgöző tereiről is ismert. Mindezek mellett Padova elsősorban a gyakran látogatott zarándokhelyéről híres, ahova Európa minden tájáról érkeznek rendszeresen a hívők. Padova születéséhez egy legenda kötődik, amely az ősi történetek egyik leghíresebbje. A monda a trójai háborúhoz kötődik, mikor is Odüsszeusz és Aineiasz a tengeren hajóztak, azalatt egy hős túlélő, akit Antenor-nak hívtak megalapította a várost. A valóság viszont más, mivel Padova a 10. században alakult ki egy szegény halászfaluból. Első neve Patavium volt, és a Brenta folyó mentén húzódott.

Y40-ről:

Y-40 
Az Y-40 medence a 40 méteres mélységével, jelenleg a világ legmélyebb medencéje. Egy aránylag rövid út (kb. 7óra) után már csobbanhatunk is a 33-34 fokos termálvízben. Mivel a víz hőfoka megengedi, búvárruha sem szükséges, mindössze egy fürdőruhára volt szükségünk.  

Barlangok és üregek
Mivel medencéről van szó, még ha 40 méteres is, azt hinné az ember, hogy egy merülés bőven elég. Nos, legtöbb esetben még 3 is kevés. Annyi minden érdekesség van a víz alatt (barlangi részek, kisebb nagyobb üregek, folyosók, járatok, szobor, tükör, srb.), hogy egyszerűen megunhatatlan. Felejthetetlen élmény volt!
 
Fakultatív program lehetőség:
Kis csapatunkkal ellátogattunk a Lamborghini múzeumba, ahol megcsodálhattuk a régi és a jelenleg is kapható új modelleket.